Értesítések
Kellemes karácsonyi ünnepeket
Karácsonyi műsor az iskolában
Ma, az utolsó tanítási napon megtartottuk iskolánk szokásos, meghitt karácsonyi műsorát. A gyerekek színes és változatos előadásokkal készültek: volt tánc, betlehemezés, jelenet, valamint hagyományos és modern karácsonyi énekek is felcsendültek. Öröm volt látni, hogy minden osztály képviseltette magát, és együtt teremtettük meg az ünnepi hangulatot. Köszönjük a diákoknak, pedagógusoknak és minden segítőnek a lelkes munkát és a szép élményt! Ezúton kívánunk mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet!
13
ÁDVENT 2025
Iskolánkon az idei évben is közösen hangolódtunk az Ádventre.
Felsőtagozatos diákjaink, hétről hétre az iskolarádión keresztül rövid műsorral
hívták fel a figyelmünket a karácsony közeledtére.
Hallhattunk egy-egy verset, tanulságos történetet, melyben felhívták a figyelmünket a karácsony lényegére, és az igazi értékek megtartására. É.R
Galántán jártunk
Tegnap iskolánk 6., 7., 8. és 9. osztályos tanulói Galántára látogattak. Az idősebb diákok megtekintették a járási múzeumot, ahol érdekes előadást hallottak a helyi értékekről, majd a Váci múmiák kiállítást nézték meg, amely mindenki számára különleges élményt nyújtott. A program folytatásaként egy szlovák és angol nyelvű színdarabot tekintettünk meg, amely három brit legendát – Artúr királyt, Robin Hoodot és Beowulfot – dolgozott fel modern formában. Az előadás nagyon élvezetes és tanulságos volt.
Futura élményközpont Mosonmagyaróváron és karácsonyi vásár Győrben
December 12-én tanulóinkkal kalandos napot tölthettünk együtt: ellátogattunk Mosonmagyaróvárra, a Futura élményközpontba és tudományos játszóházba, ahol a tűzzel, vízzel, levegővel és földdel kapcsolatos interaktív játékokat próbálhattuk ki. Ezután Győr felé vettük az irányt, ahol a karácsonyi vásárban hangolódtunk az ünnepekre.
13
🎄 Ünnepi karácsonyi műsor 2025
2025. december 11-én került sor diákjaink és óvodásaink ünnepi karácsonyi műsorára a hidaskürti kultúrházban. Iskolánk és óvodánk növendékei színvonalas és meghitt előadással lepték meg a közönséget. A hetek óta tartó szorgalmas gyakorlásnak köszönhetően bízunk benne, hogy a műsorral sikerült hozzájárulni a karácsonyi készülődés meghitt pillanataihoz, és mindenkit ráhangolni az ünnepre. Ezúton is kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket!
11
Mézeskalácsot sütünk az oviban!
Reggel az egész csoportot finom fahéj- és mézillat fogadta. A gyerekek először megnézték, milyen hozzávalók kellenek a mézeskalácshoz.
Mindenki segített egy kicsit.Gyúrtuk, lapítottuk, majd kinyújtottuk nagy, sima lappá. Ezután jöttek a formák.A gyerekek vidáman szaggatták a tésztát, és sorra tették a tepsire.
Miközben a mézeskalácsok sültek, az egész óvodát belengte az édes, meleg illat. Sütés után mindenki megkóstolhatta a méziket. Nagyon jó móka volt így együtt sütni!
14
Karácsonyi műsor
Felhívás
Szülők bálja
Készülődés az ünnepekre
Az óvodában vidáman készülődünk az ünnepekre. Feldíszítettük a karácsonyfát, saját kis csizmákat készítettünk, és közösen megalkottuk a Mikulást is, aki december 5-én ellátogatott óvodánkba és meglepte a gyerekeket. A csoportot betölti a karácsonyi hangulat és a gyerekek lelkes izgalma.
Az iskolában és az óvodában járt a Mikulás
December 5-én óvodásaink és iskolásaink már kora reggel izgatottan leskelődtek: vajon mikor bukkan fel a Mikulás? A kapu, az osztályok és még az ebédlő is ünneplőbe öltözött. És lám, nem is kellett sokat várni: a Mikulás idén sem okozott csalódást! Teli puttonnyal, jókedvvel és egy kis csengőszóval érkezett, hogy minden gyermeket megajándékozzon. Köszönjük a Szülői Szövetségnek, a Mikulásnak és segítőinek, hogy ilyen varázslatos napot szereztek a gyerekeknek!
29
Színház Komárom
Ma az alsó tagozatos tanulóink különleges kulturális élményben részesültek: ellátogattunk a Komáromi Jókai Színház épületébe, ahol a népszerű Süsü, a sárkány című előadást tekintettük meg. A gyerekek nagy izgalommal várták a színházi látogatást, és a kedves történet, a látványos díszletek, valamint a szerethető szereplők mindenkit elvarázsoltak. Az előadás nemcsak szórakoztató volt, hanem fontos értékeket is közvetített a barátságról, elfogadásról és bátorságról. A közös kirándulás maradandó élményt nyújtott tanulóink számára, és biztosak vagyunk benne, hogy sokáig emlegetni fogják Süsü kalandjait.
Mesemondó Fesztivál
2025. 12. 03-án a Csemadok Galántai Területi Választmánya által szervezett Mesemondó Fesztiválon vett részt Galántán három másodikos tanulónk: Aemmer Sára, Kulacs Karin és Hruška Viktória. Nagyon jól éreztük magunkat. A Mikulás is meglepte a gyerkőcöket.
Drámás találkozó
November 28-án, pénteken iskolánk drámatanára, Patócs Marika szervezésében különleges drámás találkozóra került sor a helyi kultúrházban. A programon a jókai és a hidaskürti alapiskola drámacsoportjainak diákjai vettek részt, akik az osztálytermektől kicsit eltávolodva, most egy izgalmasabb helyszínen élhették át a drámajátékok közösségteremtő erejét.A délután változatos programot ígért: voltak egyéni, páros és csoportos játékok, színpadi jelenetalkotások, izgalmas kellékek és sok-sok meglepetés.A játékok végén pedig egy hangulatos batyus pikniken oszthatták meg egymással a közös élményeiket a gyerekek.
Adventi gyertyagyújtás az óvodában!
Megkezdődött az adventi időszak az óvodában. Közös táncolás és éneklés után meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún.
Állásajánlat
Konzultációs órák
Terveink (december - január)
Iskolai megemlékezés a rádióban 1989. november 17-i eseményekről
Iskolánk november 17-én tisztelettel adózott az 1989-es diáktüntetések emlékének, amelyek a
bársonyos forradalom kezdetét jelentették. Tanulóink, Dudás Eszter és Cservenka Olivér
felidézték, hogyan vált a békés diáktüntetés tömeges tiltakozásokká, és hogyan járult hozzá a
demokratikus változások elindításához. Fontos, hogy a mai fiatalok is értsék: a szabadság, a
véleménynyilvánítás és a demokrácia nem magától értetődő, hanem az előző generációk
bátorságának eredménye.
Értesítések