Nagy Roland, iskolánk 7. osztályos tanulója – amint arról már tavaly is beszámoltunk – gokartversenyzőként tevékenykedik. Az idei évben a brit Forza Racing csapat új versenyzőjeként mutatkozott be. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervezésében hazánkat képviseli az európa- és világbajnokságon az OKJ kategóriában.
Roland kiemelkedő eredményeket ért el az idei évben a WSK által szervezett versenyeken is. Fő célja, hogy ebben az évben minél jobb teljesítményt nyújtson, és a jövőben bekerüljön a magasabb szintű autóversenyzés világába. Legnagyobb álma azonban a Forma–1.
Ezért a célért mindent megtesz, hiszen hétköznapjai nem a megszokott módon telnek: élete folyamatos utazás, rohanás és megmérettetés.
Rolandnak szívből gratulálunk eddigi eredményeihez, és sok sikert kívánunk céljai eléréséhez!