Értesítjük a kedves szülőket, hogy a 2022/2023-as tanévben a diákoknak a következő füzetcsomagra lesz szükségük. Az 1. és az 5. évfolyam diákjai számára a füzetcsomagot az iskola biztosítja. A speciális oktatásban részesülő tanulók számára vonalas füzeteket kérnénk bebiztosítani. A fejlesztő foglalkozásra pedig 1 darab 564 –es vonalas füzetre lesz szükségük.
Értesítések
Füzetcsomag
A nyári tábor kilencedik napja
Nyári táborunk utolsó napjának délelőttjét a Kuttyomfitty társulat előadása
tette színesebbé. Ebéd után egy kis záró ünnepséggel fejeztük be a tábort,
aminek keretén belül kitartó tanulóink névre szóló oklevelet kaptak. A tábor
lezárását tortával ünnepeltük meg, amelyet Kaprinai Enikő készített
gyermekeinknek. Köszönjük szépen, nagyon finom volt. (A tábor a
Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg –
Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných
menšín).Táborunk második évfolyama is élményekben gazdag, programokban
változatos volt, amely nem jöhetett volna létre megannyi ember áldozatos
munkája nélkül. Elsősorban Varga Krisztinának tartozunk nagy köszönettel
a pályázat megírásánál nyújtott óriási segítségéért. Rózsár Tibor polgármester
úrnak és Hidaskürt község önkormányzatának köszönetet mondunk az anyagi
hozzájárulásért, a Kisebbségi Kulturális Alapnak a pályázati lehetőségért és
mindenki másnak is, aki bármilyen módon hozzájárult a tábor lebonyolításához.
Mindenkinek elményekben gazdag, pihentető nyarat, szép vakációt kívánunk –
találkozunk szeptemberben!6
A nyári tábor nyolcadik napja
A tábor utolsó előtti napja a méhészkedés jegyében telt.
Táborlakóink Szabó Tibor méhészhez látogattak el. Ezúton is szeretnénk
köszönetet mondani, hogy fogadott minket, táborlakókat, és mesélt
a méhészkedéssel kapcsolatos érdekességekről. (A tábor a Kisebbségi Kulturális
Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované s finančnou podporou
Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).3
A nyári tábor hetedik napja
Ma Gálántára a Honismereti Múzeumba látogattunk el. Az állandó és az időszaki kiállítás megtekintése után tanulóink kincskereső játékban mérték össze megszerzett tudásukat, melynek során szabadon barangolhatták be a múzeum épületét. Délután fadobozokat dekoráltunk szalvétatechnikával, gyöngyöt fűztünk, az ügyesebbek kulcstartót is készíthettek. Akinek pedig már sok volt a kézműveskedés, sportolhatott egy kicsit. (A tábor a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).
6
A nyári tábor hatodik napja
A tábor hatodik napja is izgalmasra, programokban gazdagra sikeredett.
A mai napot egy solymár előadása tette színesebbé, aki sok-sok madarat hozott
nekünk a táborba és mesélt nekünk róluk. A délután ügyességi játékokkal,
csodaszarvasos nyaklánc készítésével és textilre pecsételéssel telt. (A tábor
a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované
s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).6
A nyári tábor ötödik napja
Táborunk második hetének első napja nagyon mozgalmasra sikeredett.
Délelőtt a Mesevarázs Bábszínház előadását tekinthettük meg. Utána
kézműveskedtünk egy kicsit, majd a délután a mozgás jegyében telt: elsétáltunk
a hegyi templomhoz és megnéztük ezt a csodálatos, régi épületet. (A tábor
a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované
s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).2
A nyári tábor negyedik napja
A hét utolsó napja is nagyon változatosan telt. Kézműveskedtünk, utána
egy kicsit mozogtunk, majd délután íjászkodtunk. (Realizované s finančnou
podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín- A tábor Kisebbségi
Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg.)2
A nyári tábor harmadik napja
A szerdai nap első fele kirándulással telt. Táborunk lakóival a diószegi
szabadidőparkba látogattunk, ahol megnéztük az állatokat, majd sportolással,
pihenéssel töltöttük a délelőttöt. A délutánt népi fajátékok tették színesebbé.
A finom dinnyéért köszönet Bereczky Zoltánnak, a nápolyiért Bosák
Mónikának. (Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry
národnostných menšín- A tábor Kisebbségi Kulturális Alap anyagi
támogatásával valósult meg.)4
A nyári tábor második napja
A tábor második napjának délelőttjén tanulóink a Szomolai házaspár
vezetésével kézműveskedtek, s nagyon szép dolgokat készítettek. A délutáni
program aqua zorbing és body zorbing volt. Köszönjük Varga Krisztinának, aki
beszerezte nekünk ezeket az izgalmas játékokat, a polgármester úrnak, Rózsár
Tibornak, és a helyi tűzoltóknak a játékelemek összerakásánál nyújtott
segítséget. (Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry
národnostných menšín- A tábor a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi
támogatásával valósult meg.)6
Június az óvodában
A június nagyon eseménydús, kalandos és élményekkel teli volt, felsorolni is nehéz mennyi mindent láttak, hallottak, tapasztaltak a gyermekek, mennyi izgalmas meglepetésben volt részük. Az első héten részt vettek az iskola által megrendezett gyermeknapon, melynek keretein belül kipróbálhattak egy hatalmas ugrálóvárat, tűzoltóautóval és mentőautóval ismerkedtek, cirkuszi előadáson vettek részt. Gyermeknap alkalmából 3 napos Pulya fesztivált szerveztünk a gyermekeknek, ellátogatott hozzánk Écsi Gyöngyi és Bándy Kata, kik érdekes, interaktív, vicces bábelőadásokkal szórakoztatták a gyermekeket, ill. kipróbálhatták a Kenderkóc játszóház izgalmas népi játékait is. Június 16-án Bábolnára kirándultunk a gyermekekkel és szüleikkel. Megismerkedtünk a helyi tanító nénikkel, gyerekekkel, a várossal. A gyerekek olyan élményekkel tértek haza, mint a bábolnai körutazás kisvasúttal, Lóca együttes interaktív előadása, finomságok kóstolása, játszás minden mennyiségben az óvodában, az óvoda udvarán, a bábolnai szabaidődőparkban. Mindenki nagyon jól érezte magát, így reményeink szerint jövőre mi is vendégül láthatjuk a bábolnai pedagógusokat és gyermekeket. Június 25-én a gyerekek táncos előadással léptek fel a falunapon, ezután pedig gőzerővel a legidősebb társaik ballagására koncentráltak. Búcsúműsor mellett nagyon sok ajándék készült, a gyerekek nagyon sokat meséltek egymásnak, örömmel nosztalgiáztak. Minden leendő kisiskolásnak sok szerencsét kívánunk az első osztályban és reméljük, hogy meglátogatnak minket az oviban. Kellemes, sok pihenéssel és felüdüléssel teli nyarat kívánunk mindenkinek!
A nyári tábor első napja
Elkezdődött a hidaskürti alapiskola nyári tábora. Már az első nap rengeteg élménnyel
gazdagodhattak a gyerekek. A délelőtti foglalkozás táncházzal indult. Utána a gyerekek csapatokat
alakítottak. Megírták a csapathimnuszt, majd ebéd után megtervezték a csapatzászlót. A napot
bábelőadás, majd bábozás zárta.3
Nyári tábor
Tanévzáró 2022
Június 30-án ünnepélyes keretek között lezártuk a 2021/22-es tanévet. Legeredményesebb
tanulóink igazgatói dicséretet kaptak, és a szülői szövetség jóvoltából könyvjutalomban
részesültek. Minden tanulónknak élménydús, vidám VAKÁCIÓT kívánunk. Találkozunk
szeptemberben....
Jutalomkirándulás
Minden évben igyekszünk megjutalmazni azokat a tanulóinkat, akik sok munkát magukra
vállalva felkészülnek a versenyeke, és iskolánkat méltóképpen képviselik a különféle
megmérettetéseken. Idén 30 tanulót jutalmaztunk meg egynapos kirándulással. Volt köztük
szavaló, sportoló, matematikus, természettudós, papírgyűjtő....... Uticélunk Pannonhalma
volt, ahol vezetőnk segítségével fiatalabb tanulóink is megismerhették a monostor történetét,
mindennapjait. Eúton szeretnénk megköszönni a Szülői Szövetségnek, hogy hozzájárultak
a jutalomkirándulás megvalósításához.
ELBALLAGTUNK
- 6
Osztálykirándulás 6. osztály - Xantus János Állatkert, Győr
Osztálykirándulás Esztergomban
Június 16-18. között nyolcadik osztályos tanulóinkkal Esztergomba látogattunk el. A kirándulás során
megnéztük a város legismertebb nevezetességeit: Babits Mihály Emlékházat, bazilikát és a várat.
Nagyon jó élmény volt.
Osztálykirándulás Prága
2022. június 16-tól június 18-ig a 9. osztály osztálykiránduláson vett részt Prágába. A háromnapos
kiránduláson megnéztük Prága nevezetességeit, többek között az Károly- hidat, Óvárosi hídtornyot,
Óváros teret, Orloj csillagászati órát, Prágai Várat és a Szent Vitus- székesegyházat.
ALSÓ TAGOZATOS KIRÁNDULÁS
2022. június 24-én a Hidaskürti Alapiskola alsó tagozatos diákjai kiránduláson vettek részt a
Királyfa mellett található Humanita gyermekfarmon. Érdekes előadással Beták úr
végigvezetett a farmon, minden állatot meg lehetett simogatni, sőt páran hoztak az
állatkáknak jutifalatot, ők etették is azokat. Még kígyót is simogattak, sőt a bátrabbak
kaméleont tartottak a kezükben. Nagy élmény volt! A végén mindenki lovagolt a jóllakott
paripákon.
Hazafelé megálltunk Galántán fagyizni és a park hűsében egy kicsit játszottak a gyerkőcök a
játszótéren. Mindenki nagyon jól érezte magát.
VII. Felvidéki Tehetségnap
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2022. június 24-én
Komáromban, a Danubius szálló nagytermében rendezte meg a VII. Felvidéki
Tehetségnapot. A rendezvényen természettudományok kategóriában iskolánk
három tanulója Farkas Liana Jana, Presinszký Ágnes, Presinszký Ádám
tehetségdíjban részesült. Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Értesítések