2024. június 24-én ötödikes, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulóinkkal kiránduláson vettünk részt, melynek első állomása a visegrádi Fellegvár látogatása volt, utána következett a Visegrád Bobpálya, ahol mindenki kedvére bobozhatottt. Végül kisvonattal jártuk be Esztergom és Párkány nevezetességeit. Diákjaink fáradtan, de élményekkel teli tértek haza.
Kirándulás Visegrádon
- 13
Közlekedési pályán jártunk
2024. június 24-én alsó tagozatos tanulóinkkal ellátogattunk a galántai TERKAR közlekedési pályára, ahol a gyerekeknek lehetőségük volt elméletben és gyakorlatban is átismételni a közúti közlekedés szabályait.
Látogatás a Slovakia Ringen
Iskolánk diákja, az FIA Gokart Európa-bajnokságban versenyző Nagy Roland a bajnokság soron következő fordulóját hazai pályán, a Slovakia Ringen teljesítette. A jeles eseményen szülei: Nagy Roland és Nagy Denisza jóvoltából 2024. június 21-én iskolánk tanulói is részt vehettek. A különleges élményekkel teli napot a Katonai Múzeum megtekintésével kezdtük. Ezt követően a Ring gokart pályáján élőben nézhettük meg, miként dolgozik iskolatársunk a lehető legjobb köridő elérésén. Az edzés izgalmai után Roland a pálya büféjében, egy kis megvendégelés keretében osztotta meg velünk tapasztalatait.
Köszönjük Rolandnak és családjának a szíves meghívást, az élményteli napot, s Rolinak további sikerekben gazdag, jó versenyzést kívánunk!
7
Kirándulás 1-4.: Bajmóci állatkert
2024. június 18-án ellátogattunk az ország legrégebben épült állatkertjébe, Bajmócra. Sok
élménnyel tértünk haza. Nagyon jól éreztük magunkat.
Nyári tábor
Ember- és egészségvédelem
2024. június 20-án megtartottuk szokásos nyári „Ember- és egészségvédelem“ napunkat, melynek keretén belül beszélgettünk a helyes közlekedésről, arról, hogy hogyan kell viselkednünk különféle vészhelyzetekben, hogyan kell elsősegélyt nyújtanunk, tájékozódni a természetben és még sok fontos dolgot. Tanulságos és hasznos nap volt.
12
Kaptár 2023
Napközis tanulóink bekapcsolódtak a Kaptár 2023 nemzetközi rajzpályázatba, melyet a
Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetsége a „ Méhek Világnapja“ alkalmából hirdetett meg.
Eredményeink: Nagy Nancy Lara / 1. osztály / – aranysávos
Varga Balázs /1. osztály/ - ezüstsávos
Žák Patrik /1. osztály / - ezüstsávos
Manek Émy / 2. osztály / - ezüstsávos
Mészáros Effi Veronika / 2. osztály / - ezüstsávos
Molnár Mia / 2. osztály/ - ezüstsávos
Farkas Áron / 2. osztály / - ezüstsávos
Turček Sophie / 4. osztály / - ezüstsávos
Felkészítőik: Kádár Lívia és Király Katalin nevelőnők. Mindenkinek szeretettel gratulálunk!
ENGLISHSTAR angol nyelvi verseny
Az idén is bekapcsolódtunk az ENGLISHSTAR angol nyelvi versenybe. 30 tanuló mérettette meg magát, és nagyon sikeresen helyt álltak. Well done!
Járási kiértékelés
Év közben folyamatosan tudósítottunk tanulóink versenyeredményeiről. A diákolimpián helyezést elérő tanulóink meghívást kaptak a járási kiértékelésre, melyre június 14-én 09:00 órai kezdettel került sor Galántán a Városi Hivatal dísztermében. A kiértékelésre két tanulónk kapott meghívást.
Losonszky Antónia: Biológia Diákolimpia E kategória 1. hely (járási forduló)
Biológia Diákolimpia E kategória 2. hely (kerületi forduló)
Presinszký Ádám: Matematika Diákolimpia 1. hely (járási forduló)
A tanulóinknak gratulálunk és a következő iskolaévben is sok sikert kívánunk!
Jutalomkirándulás
Minden évben igyekszünk megjutalmazni azokat a tanulóinkat, akik sok munkát magukra vállalva felkészülnek a versenyekre, és iskolánkat méltóképpen képviselik a különféle megmérettetéseken. Idén 29 tanulót jutalmaztunk meg egynapos kirándulással. Úti célunk ezúttal Pozsony volt, amit Korpás Árpád idegenvezetővel jártunk be. Meglátogattuk és megimertük a vár történetét, majd utunk a belvárosba vezetett, ahol megtekintettük a Szent Márton - dómot. A városnézés után a Természettudományi Múzeum tárlatát néztük meg. Ezúton szeretnénk megköszönni a Szülői Szövetségnek, hogy minden évben hozzájárulnak a jutalomkirándulás megvalósításához.
Karatékáink első övvizsgája
2024. június 4-e az iskolánkon működő karate szakkör tagjai számára jelentős mérföldkövet jelent, hiszen ifjú karatékáink ezen a napon tehették le első övvizsgájukat. A fehér övet követő narancssárga színű öv megszerzéséhez igazolniuk kellet a Kyokushin karate alapvető mozdulatainak – állások, ütések, rúgások, védések ismeretét, valamint erőnlétükről és a standard mozdulatsorok ismeretéről is bizonyítékot kellet szolgáltatniuk a vizsgabiztos Sensei Darnay Barnabás és a szakkör vezetője, Kiss Csaba előtt. Az akadályokat minden karatéka sikeresen küzdötte le. A sikeres vizsgához minden tanulónak szívből gratulálunk, és sok kitartást kívánunk a Kyukoshin karate útján!
Gyermeknap a hidaskürti alapiskolában
2024. május 31-én iskolánkban megünnepeltük a gyermeknapot, amelyet ez évben is nagy gonddal készítettünk elő. Tanulóinkat rendkívül gazdag program: ugrálóvár, hajvágás, fonás, smink, játékok várták látástól vakulásig. A kisebbeknek Zsolti bohóc tartott előadást, a nagyobbak pedig összemérhették erejüket egy ügyességi és akadályfutó – versenyen (Exact Run). Mindenkinek jutott palacsinta is. Ezt a kivételes napot köszönjük az iskola mellett működő szülői szövetség vezetőségének, a segítőkész, önzetlen szülőknek, a hidaskürti magán szakközépiskola diákjainak és tanárainak, iskolánk vezetőségének és alkalmazottainak, valamint a 9. osztály tanulóinak.
19
Értesítések