A 9. osztály idén Bellegszencsére látogatott osztálykirándulásra. A kirándulás fő célja a sportolás, a közösségépítés és a közös élményszerzés volt.
Már az odautazás is különleges élményt jelentett, hiszen sok tanuló életében először utazott vonattal. Megérkezésünk után elfoglaltuk a szép és kényelmes szállást, ahol nagy örömünkre korlátlanul használhattuk a jakuzzit és a szaunát.
A diákok hamar birtokba vették a kültéri sportpályákat: nagy sikert aratott a pingpongasztal és a strandröplabdapálya is. A napokat aktív mozgással töltöttük, esténként pedig tábortűz mellett sütögettünk és beszélgettünk.
Külön köszönet illeti osztályelnökünket, aki egy igazán finom gulyással lepte meg az éhes társaságot. A közösen elfogyasztott vacsora remek hangulatban telt.
Vasárnap megismételtük a tavalyi, emlékezetes túrát. Ezúttal 9 kilométert tettünk meg, és örömmel tapasztaltuk, hogy a diákok sokkal ügyesebben és kitartóbban vették az akadályokat, mint egy évvel ezelőtt.
A kirándulás utolsó napján minigolfozni is ellátogattunk, ahol mindenki kipróbálhatta ügyességét. A program során sok szép élménnyel, vidám pillanattal és még összetartóbb közösségként tértünk haza.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a kirándulás sikeréhez!