Értesítések

          • Föld napja

          • Kicsit megkésve, de annál nagyobb lelkesedéssel emlékeztünk meg ma diákjainkkal a Föld napjáról. A rendezvény keretein belül 7. osztályos tanulóink egy frappáns prezentáció segítségével mutatták be a világot érintő hulladékkal kapcsolatos problémákat, majd egy rövidfilmet néztünk meg a bolygónkat fenyegető legsürgetőbb problémákról. Utána belevágtunk az iskola udvarának megtisztításába, fát ültettünk, kiskertet csinosítottunk. Végül az iskola falain kívül megtisztítottunk egy-egy utcát. Tanulságos nap volt, amely újra felhívta figyelmünket világunk – és közvetlen környezetünk – védelmének és megóvásának fontosságára.

          • Mentor TT program

          • Április. 22-én került sor a következő előadásra a Mentor TT program keretein belül. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, illetve felhasználásáról hallhattunk és tanulhattunk Hanesz Zoltán előadásában. A 8. osztályból Presinszký Ádám a 9. osztályból pedig Benkovics Róbert és Katona Tamás vehetett részt. Hasznos ismeretekkel gazdagodtunk.


             

          • Matematikai Diákolimpia és Pitagoriász verseny

          • Tanulóink idén is szép számmal kapcsolódtak be matematikai versenyekbe. 

            A Matematikai Diákolimpia járási fordulóján idén két tanulónk vett részt: Presinszký Ádám és Vankó Csenge a 8. osztályból. Presinszký Ádám a járási fordulóban nem csupán a három sikeres megoldó egyike lett, de kategóriájában az első helyezést is sikerült megszereznie

            Az iskolai fordulón túljutva a Pitagoriász járási fordulójába az alsó tagozatról 4 tanuló kapcsolódott be: Farkas Dávid Krisztián és Szabó Zoltán a harmadik osztályból, Turček Sophie és Takács Eszter pedig a negyedik osztályból. Felső tagozatról pedig Pusztai Tibor (5. osztály), Aemmer Damien (6. osztály), Vankó Csenge, Tóth Barbara és Kohút Bence (mindnyájan a 8. osztály tanulói) mérettették meg magukat a járási fordulóban. Tanulóinknak szívből gratulálunk!

          • Természettudományi sikerek

          • 2024. április 11-én részt vettünk a Biológia Diákolimpia E kategória járási fordulóján, ahol iskolánkat Losonszky Antónia 8. osztályos tanuló képviselte. Antónia az 1. helyen végzett, egyedüli sikeres megoldóként jutott be a kerületi fordulóba úgy, hogy a versenyt szlovák nyelven teljesítette. 

                2024. március 14-én Diószegen került sor a járási Kémia Diákolimpiára, melyen iskolánkat Kása Nelli 9.osztályos tanuló képviselte. Nelli sikeres megoldóként a 7. helyen végzett. 

            2024. február 13-án Galántán került megrendezésre a járási Biológia Diákolimpia C kategóriája, melyen iskolánkat a 8. osztályból Presinszký Ádám  és a 9. osztályból Katona Tamás képviselte. A verseny két részből áll, gyakorlati és elméleti részből. A fiúk sikeresen szerepeltek, Ádám az 5. helyen végzett.

            Gratulálunk a sikeres szerepléshez, és sok sikert kívánunk Antóniának a kerületi fordulóhoz.

            Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra, akik szép eredményeikkel hozzájárulnak iskolánk színvonalának emeléséhez.

          • Mentor TT

          • Ma ismét Galántán jártunk 7. osztályos tanulóinkkal, Farkas Cynthiával, Macsicza Rékával és Vágovič Vanessával, a Mentor TT újabb előadásán. Most a stratégiai játékok voltak soron, melyekkel a valoszínűség számítás alapjaiba kaptak betekintést diákjaink. Nagy kellemes délelőtt volt.

          • Olvasni jó

          • 2024. április 12-én három nyolcadikos tanulóval: Nagy Richárddal, Presinszký Ádámmal és Vankó Csengével részt vettünk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett „Olvasni jó“ irodalmi-történelmi vetélkedő országos fordulóján. A verseny témája Király Anikó: Balatoni Sellő című regénye volt. A Rimaszombatban zajló vetélkedő két részből állt. A Szlovákia minden szegletéből érkezett 25 csapat a megnyitót követően először egy elődöntőben mérte össze erejét. A döntőbe a legjobb 10 csapat jutott tovább. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a mi csapatunk is a továbbjutók táborába tartozott, így a tét, s az izgalmak is tovább fokozódtak tanulóink számára. A kis kikapcsolódást is jelentő író-olvasó találkozó után a talpon maradt 10 csapat a kora délutáni órákban belevágott a döntő szórakoztató feladataiba. A két órán át tartó, intenzív figyelmet igénylő, igényes feladatok nagy kihívás elé állították a versenyzőket. Tanulóink azonban állták a sarat, s így végeredményben a hetedik helyet szerezték meg. A szép helyezésen és a tapasztalaton túl sok élménnyel és kellemes emlékkel is gazdagodtunk. Tanulóinknak a szép helytállásért szívből gratulálok, és köszönetemet fejezem ki a rengeteg munkáért, melyet a vetélkedőre való felkészülésbe fektettek. 

          • Mentor TT interaktív előadások

          • A Mentor TT interaktív előadások sorozata a második félévben is folytatódik, melyre
            örömmel és kíváncsisággal látogattak el a 7. osztályos tanulóink. Macsicza Réka Annamária, Farkas Cyntia és Wittemberger Dorka. A mai foglalkozáson interaktív játékok,
            kocka és játokos fizikai kísérletek is bemutatásra kerültek

          • Rajzversenyes sikereink

          • Napközis tanulóink  Burián Klaudia Dóra, Nagy Nancy Lara  és Lukovics Alma bekapcsolódtak a Nyugat – szlovákiai Vízművek által kiírt „Víz a békéért„ című rajzpályázatába, melyet a víz világnapja alkalmából hirdettek meg. Felkészítőik Kádár Lívia és Király Katalin  tanító nénik.

            Nagy Nancy Lara rajzával a 3. helyezést érte el, így személyesen vehette át az oklevelet és a tárgyi jutalmat.

             

            Gratulálunk!


             

      • Kapcsolatok

        • Základná škola s materskou školou s VJM Alapiskola és Óvoda, Mostová 210 - Hidaskürt
        • 031 / 784 81 84 {#1949} zástupkyňa riaditeľa pre ZŠ: Ing. Andrea Katonaová +421 911 976 120 {#4501} zástupkyňa riaditeľa pre MŠ: Tímea Molnárová 031 / 789 93 14
        • 925 07 Mostová 210 Slovakia
        • 37840576
        • Mgr. Ladislav Papp +421 908 684 600
        • Izabela Szalayová 0904 865 302 Az iskolai étkezde IBAN száma: SK04 0200 0000 3500 1143 2132
      • Bejelentkezés