Értesítések

          • Petőfi nyomában Pápán

          • 2023. május 2-án 5. oszályos tanulóinkkal Pápára látogattunk, ahol érdekes programokon vehettünk részt. Először is bejártuk Pápa városát, felkerestük azokat a helyeket, amik valami módon Petőfihez kötődnek: a kollégiumot, ahol tanult, a házat, amelyben lakott... A tartalmas séta után az ebéd következett, mely után a pápai Református kollégium Petőfivel kapcsolatos emlékeit tekintettük meg. Nagyon tartalmas nap volt! Programunk a Szövetség a Közös Célokért Petőfi 200 elnevezésű projektjén keresztül valósult meg.

          • BIBLIAVERSENY – ORSZÁGOS DÖNTŐ

          • 2023. április 25-én Komáromban rendezték meg a BIBLIAI OLIMPIÁSZ országos döntőjét, ahol újra megmérették tudásukat az esperesi fordulóról 1. helyezettként továbbjutott alapiskolák diákjai.

             

            A galántai esperességet  iskolánk 3 diákja képviselte: Katona Tamás  8. o.

                                                                                                       Presinszký Ádám 7. o.

                                                                                                       Losonszky Antónia 7. o.

            A csapatnak szívből gratulálunk, mivel itt is megállták a  helyüket, és az országos döntőn,

            az egyházi iskolák között is, az előkelő,  8.helyen végeztek.

          • „Varázskert“ a Zöld Oktatási Alap segítségével Čarovná záhrada – Zelený vzdelávací fond

          • A projekt fő célja a hidaskürti alapiskolán tanuló 6 és 15 év közötti korosztály enviromentális nevelésének fejlesztése. A cél elérése érdekében magaságyásokat telepítettünk az iskola udvarára. 

            A projekt részeként két fő tevékenység valósult meg:

            1. Ökokert kialakítása magaságyásokból
            2. Rendszeres nevelési-oktatási tevékenység bevezetése az egyes korosztályok számára. 

            Összesen hét magaságyást sikerült telepíteni, áprilisban megkezdtük a vetőmagok, növények elültetését. Bízunk benne, hogy a környezeti nevelés támogatásával hozzájárulunk ahhoz, hogy tanulóinkban pozitív kapcsolat alakuljon ki a természet és a gazdálkodás felé. 

            Tanulóink nagy örömmel és lelkesedéssel láttak hozzá a kertészkedéshez. Minden osztály birtokba vette saját ágyását, s beültették különféle növényekkel: palántákkal, virágokkal, fűszernövényekkel

          • Járási labdarúgó bajnokság

          • 2023. április 26-án a járási labdarúgó bajnokság döntőjén vettünk részt Galántán. Iskolánk futballistái nagy küzdelmek után az előkelő második helyezést érték el. A szép teljesítményt diplommal és kupával díjazták, aminek az egész csapat nagyon örült. Gratulàlunk fiúk és további sok sikert!

          • Matematikai versenyek

          • Lezajlottak a szokásos versenyek matematikából, amelyekbe tanulóink idén is szép számmal bekapcsolódtak. Az iskolai és a járási fordulóba egyaránt. A versenyeken a következő eredmények születtek:

            Pitagorasz – járási forduló:

            3. osztály:

            Takács Eszter – sikeres megoldó

            Turček Sophie – résztvevő

            Berecký Péter – résztvevő

            4. osztály:

            Sercel Viktória – sikeres megoldó

            Pusztai Tibor – sikeres megoldó

            5. osztály:

            Aemmer Damien – résztvevő

            7. osztály:

            Vankó Csenge – sikeres megoldó

            Tóth Barbara – résztvevő

            8. osztály:

            Nagy Marcell – sikeres megoldó

            Polák Viktória – résztvevő

             

            Olimpiász:

            6. osztály: Lukovics Olívia – résztvevő

            7. osztály: Presinszký Ádám – sikeres megoldó, Vankó Csenge – résztvevő

            9. osztály: Presinszký Ágnes – résztvevő

            Minden sikeres résztvevőnek szívből gratulálunk!

          • Kémia, biológia, geográfia sikerek

          • 2023. március 30- án Diószegen került sor a járási Kémia Diákolimpiára, melyen iskolánkat Presinszký Ágnes 9.osztályos tanuló képviselte immár második éve. A laboratóriumi gyakorlat elvégzése után az elméleti rész következett. Ágika végül a 4. helyen végzett, amely még továbbjutó hely, így április 27-én Nagyszombatban a kerületi fordulón mérettetik meg. Gratulálunk a sikeres szerepléshez, és sok sikert kívánunk a kerületi fordulóhoz.

            Idén először próbálkoztunk a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Versenyen és hatalmas sikerrel. Az iskolai fordulón négy tanulónk vett részt a 7. osztályból Nagy Richard, Vankó Csenge, Presinszký Ádám és Losonszky Antónia. A felvidéki döntőbe Presinszký Ádám és Losonszky Antónia kerültek be, akik csodálatosan teljesítettek, mivel Ádám a 3. helyen, Antónia pedig 1. helyen végzett, így továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe, amelyet május 3- 5. között rendeznek Egerben. Mindkét versenyzőnek gratulálunk, és Antóniának sok sikert kívánunk a Kárpát-medencei döntőhöz.

            2023. április 20-án Galántán került megrendezésre a járási Biológia Diákolimpia D kategóriája, melyen iskolánkat a 7. osztályból Vankó Csenge és Losonszky Antónia képviselte. A verseny két részből áll, gyakorlati és elméleti részből. A lányok kitűnő eredményt értek el Vankó Csenge 4. helyen, Losonszky Antónia pedig pontegyenlőséggel az 1. helyen végzett. A lányoknak gratulálunk, csak így tovább.

            Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra, akik szép eredményeikkel hozzájárulnak iskolánk színvonalának emeléséhez.

          • Muzsikás

          • 2023. április 24-én iskolánkba látogatott az 1973 óta működő, Kossuth-díjas Muzsikás népzenei együttes. Előadásukban elsősorban magyar tájegységek népzenéjét hallgathattuk meg, de különleges hangszerekkel is megismerkedhedtünk.

          • Föld Napja – Szemétszedés

          • Április 21-én a Föld napja alkalmából diákjainkkal Hidaskürt utcáit tisztítottuk meg. A programon a Hidaskürti Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola diákjaival karöltve végigjártuk, s lehetőségeinkhez mérten megtisztítottuk a falut. Reggel a kultúrházban találkoztunk, ahol 6. osztályos tanulóink egy frappáns prezentáció segítségével mutatták be a világot érintő hulladékkal kapcsolatos problémákat. Az eligazítás után minden csoport nekivágott a számára kijelölt szakasznak. Örülünk, hogy ennyivel is hozzájárulhattunk a falu szebbé tételéhez.

          • Interaktív meseelőadás

          • 2023. április 3-án iskolánk alsó tagozatos tanulói egy gömöri népmesével ismerkedhettek meg Méry Beáta előadásában. Megelevenedtek a gömöri népszokások. Mindenki táncra perdült, énekelt, játszott Malac Julcsa lakodalmán.

          • Járási futball bajnokság

          • 2023. április 3-án Galántán került megrendezésre a járási futball bajnokság. A színvonalas tornán iskolánkat a 6. és 7. osztályos tanulóink képviselték, akik magabiztos teljesítménnyel az 1. helyen végeztek. Ezzel kiharcolták a továbbjutást a járási döntőbe. Gratulálunk és sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez!

          • Szavalóverseny

          • 2023. március 30-án Galántán került megrendezésre a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny kerületi fordulója. A versenyen iskolánkat Karácsony Luca 6. osztályos tanuló képviselte, aki arany sávos minősétést és az előkelő 3. helyezést szerezte meg. Ezzel kiharcolta a továbbjutást az országos döntőbe. Gratulálunk és további nagyon sok sikert kívánunk.

          • Negyedikesek találkozója

          • 2023. március 29-én immár hagyományosan megrendeztük a „Negyedikesek találkozóját“.
            Környékünk falvaiból ellátogattak hozzánk a negyedikesek, hogy közelebbről megismerjék iskolánkat.
            Bízunk benne elnyerte tetszésüket a játékos angol, kémia, testnevelés óra és a robotika szakkör.
            Reméljük, még találkozunk

          • BIBLIAVERSENY

          • A 2022/23-as tanévben hosszú kihagyás után, ismét megrendezték az alapiskolák  Bibliaversenyét, a

            BIBLIAI  OLIMPIÁSZT.

            A járási (esperesi) fordulónak 2023. 3. 29-én a tallósi alapiskola biztosított kellemes helyszínt.

            5 esperesség 17 alapiskolájának 3 tagú csapatai, 9  nagyon igényes fordulóban mérték össze tudásukat.

            Idén a csapatok a Szentírás 4 könyvéből készültek: Nehemiás könyve  -  Judit könyve -  Eszter könyve  -  Péter első levele.

            Iskolánkat a következő diákok képviselték: Katona Tamás  8. o.

                                                                                  Presinszký Ádám 7. o.

                                                                                  Losonszky Antónia 7. o.

            A csapatnak szívből gratulálunk, mivel a galántai esperességhez tartozó iskolák közül az 1.helyezést érték el.

            Ezzel tovább jutottak az egyházmegyék közötti, végső fordulóra, amely Komáromban lesz megrendezve.

            Tehát a döntőn a galántai esperességet a mi iskolánk csapata képviseli.

            Sok sikert kívánunk nekik a következő megmérettetéshez!

          • ASHIHARA KARATE sportágban elért eredmény

          • Kiss Hanna 1.osztályos tanulónk ASHIHARA KARATE sportágban nagyon szép eredményeket ért el.

            2022. 9. 25.

            Győri ASHIHARA KARATE országos bajnokságon, Mini női open I. helyezést ért el.

            2023. 3. 19.

            Győri ASHIHARA KARATE GÁLA Gyerek I.női-25kg kategóriában pedig II. helyezett lett.

            Gratulálunk! Kitartást a további edzésekhez, hogy ilyen szép eredményeket tudj elérni a későbbiekben is. Szorítunk és szurkolunk.

          • Járási Biológia Diákolimpián vettünk részt

          • Tanulóink 2023. február 14-én részt vettek a Biológia Diákolimpia járási fordulóján. A C kategóriában az iskolai fordulóról Katona Tamás és Kása Nelli 8. osztályos tanulók jutottak tovább. A verseny két fordulóból áll, a gyakorlati feladatok után következik az elméleti rész. Katona Tamás a járási fordulón a 4. helyen végzett, míg Kása Nelli 6. lett, mindkét tanulónk sikeres megoldó. Gratulálunk a kiváló eredményekhez.

          • Az 1848. március 15-i forradalomra emlékeztünk

          • „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
            Te a népek hajnalcsillaga!...
            Megvirradt, fölébredett a föld, fut
            A hajnaltól a nagy éjszaka.“
            (Petőfi Sándor)

            2023. március 15-én megemlékeztünk tanulóinkkal az 1848-as forradalom eseményeiről. A forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából alsó és felső tagozatos tanulóink is színvonalas műsorral készültek.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s materskou školou s VJM Alapiskola és Óvoda, Mostová 210 - Hidaskürt
      • 031 / 784 81 84 {#1949} zástupkyňa riaditeľa pre ZŠ: Ing. Andrea Katonaová +421 911 976 120 {#4501} zástupkyňa riaditeľa pre MŠ: Tímea Molnárová 031 / 789 93 14
      • 925 07 Mostová 210 Slovakia
      • 37840576
      • Mgr. Ladislav Papp +421 908 684 600
      • Izabela Szalayová 0904 865 302 Az iskolai étkezde IBAN száma: SK04 0200 0000 3500 1143 2132
    • Bejelentkezés