Értesítések

          • Sportnap a hidaskürti alapiskolában

          • 2022. szeptember 19-én megtartottuk hagyományos őszi sportnapunkat, melyen ezúttal az asztalitenisz játszotta a főszerepet.  Iskolánk sportjáték készlete ugyanis idén egy új elemmel bűvült: egy kültéri ping-pong asztallal, amit a sportnap alkalmából használatba is vettünk. A játékelemet „Raketové zábavy“ – „ Ütős szórakozás“ című pályázaton nyertük, melyet Nagyszombat Megye Önkormányzata hirdetett meg. Köszönjük a hidaskürti asztalitenisz-szervezet tagjainak a részvételt és a rövid bemutatót. A kültéri ping-pong asztal remek lehetőség az órák közötti szünetek hasznos eltöltésére, de a tornaórák színesítésére is kiválóan alkalmas.

          • Tanévnyitó

          • 2023. szeptember 5-én sokak örömére országosan megkezdődött az új iskolaév. Iskolánk
            igazgatója, Papp László ünnepélyes keretek között megnyitotta iskolánkban a 2022/23-as
            tanévet, ahol külön üdvözölte a legkisebbeket, az elsősöket. A felsőbb évfolyamok diákjai
            már régi ismerősként köszöntötték egymást, az első nap még a felhőtlen élménybeszámolók,
            csevegések napja volt. Reméljük, hogy tanulóink jó kedve az egész tanév folyamán töretlen
            marad. Ezúton is kívánunk mindenkinek sikeres, élményekben gazdag tanévet!

          • Alapiskolánk diákjai a XX. Guzsalyos találkozón

          • Vízkelet község meghívásából tanulóink is felléptek a XX. Guzsalyos találkozó
            bemutatkozó estjén. Majthényi Flóra: Mi a haza? című versének szavalata után
            diákjaink előadták a Van egy ország c. éneket.

          • Felvidéki Honvédek Baráti Köre

          • 2022.8.28-án iskolánk 6 tanulója részt vett a Felvidéki Honvédek Baráti Köre által megrendezett
            kiránduláson. A gyerekek megtekinthették a Puskás Labdarúgó Múzeumot, majd a Bozsik Aréna
            túrán vettek részt. A nap fénypontja a Groupama Arénában megrendezett Ferencváros – Budapest
            Honvéd FC mérkőzés volt, amely remek hangulatú és izgalmas meccs volt.

          • TANÉVKEZDÉS A HIDASKÜRTI ÓVODÁBAN

          • Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2022. augusztus 31-én (szerdán) 16:00 órai kezdettel szülői
            értekezletet tartunk az óvodában.
            A 2022/23-as tanév szeptember 2-án (pénteken) kezdődik.
            Sok szeretettel várjuk óvodásainkat!

          • Tanévnyitó


          • Tisztelettel értesítjük a Kedves Szülőket és Tanulóinkat, hogy a 2022/23-as tanév ünnepélyes
            megnyitójára 2022. szeptember 5-én (hétfőn) 08:00 órai kezdettel kerül sor az iskola épületében, az A
            pavilonban. Az iskolába lépés feltétele a tünetmentességről szóló nyilatkozat (Písomné vyhlásenie
            o bezpríznakovosti) elküldése, melyet megtalálnak az iskola weboldalán, vagy papír formájában is
            átvehetik személyesen a tanévnyitó előtt. Mindenkit szeretettel várunk vissza az iskolába.

            Az iskola vezetősége

          • Füzetcsomag

          • Értesítjük a kedves szülőket, hogy a 2022/2023-as tanévben a diákoknak a következő füzetcsomagra lesz szükségük. Az 1. és az 5. évfolyam diákjai számára a füzetcsomagot az iskola biztosítja. A speciális oktatásban részesülő tanulók számára vonalas füzeteket kérnénk bebiztosítani. A fejlesztő foglalkozásra pedig 1 darab 564 –es vonalas füzetre lesz szükségük.

          • A nyári tábor kilencedik napja

          • Nyári táborunk utolsó napjának délelőttjét a Kuttyomfitty társulat előadása
            tette színesebbé. Ebéd után egy kis záró ünnepséggel fejeztük be a tábort,
            aminek keretén belül kitartó tanulóink névre szóló oklevelet kaptak. A tábor
            lezárását tortával ünnepeltük meg, amelyet Kaprinai Enikő készített
            gyermekeinknek. Köszönjük szépen, nagyon finom volt. (A tábor a
            Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg –
            Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných
            menšín).

            Táborunk második évfolyama is élményekben gazdag, programokban
            változatos volt, amely nem jöhetett volna létre megannyi ember áldozatos
            munkája nélkül. Elsősorban Varga Krisztinának tartozunk nagy köszönettel
            a pályázat megírásánál nyújtott óriási segítségéért. Rózsár Tibor polgármester
            úrnak és Hidaskürt község önkormányzatának köszönetet mondunk az anyagi
            hozzájárulásért, a Kisebbségi Kulturális Alapnak a pályázati lehetőségért és
            mindenki másnak is, aki bármilyen módon hozzájárult a tábor lebonyolításához.
            Mindenkinek elményekben gazdag, pihentető nyarat, szép vakációt kívánunk –
            találkozunk szeptemberben!

          • A nyári tábor nyolcadik napja

          • A tábor utolsó előtti napja a méhészkedés jegyében telt.
            Táborlakóink Szabó Tibor méhészhez látogattak el. Ezúton is szeretnénk
            köszönetet mondani, hogy fogadott minket, táborlakókat, és mesélt
            a méhészkedéssel kapcsolatos érdekességekről. (A tábor a Kisebbségi Kulturális
            Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované s finančnou podporou
            Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).

          • A nyári tábor hetedik napja

          • Ma Gálántára a Honismereti Múzeumba látogattunk el. Az állandó és az időszaki kiállítás megtekintése után tanulóink kincskereső játékban mérték össze megszerzett tudásukat, melynek során szabadon barangolhatták be a múzeum épületét. Délután fadobozokat dekoráltunk szalvétatechnikával, gyöngyöt fűztünk, az ügyesebbek kulcstartót is készíthettek. Akinek pedig már sok volt a kézműveskedés, sportolhatott egy kicsit.  (A tábor a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).

          • A nyári tábor hatodik napja

          • A tábor hatodik napja is izgalmasra, programokban gazdagra sikeredett.
            A mai napot egy solymár előadása tette színesebbé, aki sok-sok madarat hozott
            nekünk a táborba és mesélt nekünk róluk. A délután ügyességi játékokkal,
            csodaszarvasos nyaklánc készítésével és textilre pecsételéssel telt. (A tábor
            a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované
            s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).

          • A nyári tábor ötödik napja

          • Táborunk második hetének első napja nagyon mozgalmasra sikeredett.
            Délelőtt a Mesevarázs Bábszínház előadását tekinthettük meg. Utána
            kézműveskedtünk egy kicsit, majd a délután a mozgás jegyében telt: elsétáltunk
            a hegyi templomhoz és megnéztük ezt a csodálatos, régi épületet. (A tábor
            a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg – Realizované
            s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín).

          • A nyári tábor negyedik napja

          • A hét utolsó napja is nagyon változatosan telt. Kézműveskedtünk, utána
            egy kicsit mozogtunk, majd délután íjászkodtunk. (Realizované s finančnou
            podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín- A tábor Kisebbségi
            Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg.)

          • A nyári tábor harmadik napja

          • A szerdai nap első fele kirándulással telt. Táborunk lakóival a diószegi
            szabadidőparkba látogattunk, ahol megnéztük az állatokat, majd sportolással,
            pihenéssel töltöttük a délelőttöt. A délutánt népi fajátékok tették színesebbé.
            A finom dinnyéért köszönet Bereczky Zoltánnak, a nápolyiért Bosák
            Mónikának.  (Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry
            národnostných menšín- A tábor Kisebbségi Kulturális Alap anyagi
            támogatásával valósult meg.)

          • A nyári tábor második napja

          • A tábor második napjának délelőttjén tanulóink a Szomolai házaspár
            vezetésével kézműveskedtek, s nagyon szép dolgokat készítettek. A délutáni
            program aqua zorbing és body zorbing volt. Köszönjük Varga Krisztinának, aki
            beszerezte nekünk ezeket az izgalmas játékokat, a polgármester úrnak, Rózsár
            Tibornak, és a helyi tűzoltóknak a játékelemek összerakásánál nyújtott
            segítséget. (Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry
            národnostných menšín- A tábor a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi
            támogatásával valósult meg.)

          • Június az óvodában

          • A június nagyon eseménydús, kalandos és élményekkel teli volt, felsorolni is nehéz mennyi mindent láttak, hallottak, tapasztaltak a gyermekek, mennyi izgalmas meglepetésben volt részük. Az első héten részt vettek az iskola által megrendezett gyermeknapon, melynek keretein belül kipróbálhattak egy hatalmas ugrálóvárat, tűzoltóautóval és mentőautóval ismerkedtek, cirkuszi előadáson vettek részt. Gyermeknap alkalmából 3 napos Pulya fesztivált szerveztünk a gyermekeknek, ellátogatott hozzánk Écsi Gyöngyi és Bándy Kata, kik érdekes, interaktív, vicces bábelőadásokkal szórakoztatták a gyermekeket, ill. kipróbálhatták a Kenderkóc játszóház izgalmas népi játékait is. Június 16-án Bábolnára kirándultunk a gyermekekkel és szüleikkel. Megismerkedtünk a helyi tanító nénikkel, gyerekekkel, a várossal. A gyerekek olyan élményekkel tértek haza, mint a bábolnai körutazás kisvasúttal, Lóca együttes interaktív előadása, finomságok kóstolása, játszás minden mennyiségben az óvodában, az óvoda udvarán, a bábolnai szabaidődőparkban. Mindenki nagyon jól érezte magát, így reményeink szerint jövőre mi is vendégül láthatjuk a bábolnai pedagógusokat és gyermekeket. Június 25-én a gyerekek táncos előadással léptek fel a falunapon, ezután pedig gőzerővel a legidősebb társaik ballagására koncentráltak. Búcsúműsor mellett nagyon sok ajándék készült, a gyerekek nagyon sokat meséltek egymásnak, örömmel nosztalgiáztak. Minden leendő kisiskolásnak sok szerencsét kívánunk az első osztályban és reméljük, hogy meglátogatnak minket az oviban. Kellemes, sok pihenéssel és felüdüléssel teli nyarat kívánunk mindenkinek! 

          • A nyári tábor első napja

          • Elkezdődött a hidaskürti alapiskola nyári tábora. Már az első nap rengeteg élménnyel
            gazdagodhattak a gyerekek. A délelőtti foglalkozás táncházzal indult. Utána a gyerekek csapatokat
            alakítottak. Megírták a csapathimnuszt, majd ebéd után megtervezték a csapatzászlót. A napot
            bábelőadás, majd bábozás zárta.

          • Tanévzáró 2022

          • Június 30-án ünnepélyes keretek között lezártuk a 2021/22-es tanévet. Legeredményesebb
            tanulóink igazgatói dicséretet kaptak, és a szülői szövetség jóvoltából könyvjutalomban
            részesültek. Minden tanulónknak élménydús, vidám VAKÁCIÓT kívánunk. Találkozunk
            szeptemberben....

          • Jutalomkirándulás

          • Minden évben igyekszünk megjutalmazni azokat a tanulóinkat, akik sok munkát magukra
            vállalva felkészülnek a versenyeke, és iskolánkat méltóképpen képviselik a különféle
            megmérettetéseken. Idén 30 tanulót jutalmaztunk meg egynapos kirándulással. Volt köztük
            szavaló, sportoló, matematikus, természettudós, papírgyűjtő....... Uticélunk Pannonhalma
            volt, ahol vezetőnk segítségével fiatalabb tanulóink is megismerhették a monostor történetét,
            mindennapjait. Eúton szeretnénk megköszönni a Szülői Szövetségnek, hogy hozzájárultak
            a jutalomkirándulás megvalósításához.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s materskou školou s VJM Alapiskola és Óvoda, Mostová 210 - Hidaskürt
      • 031 / 784 81 84 {#1949} zástupkyňa riaditeľa pre ZŠ: Ing. Andrea Katonaová +421 911 976 120 {#4501} zástupkyňa riaditeľa pre MŠ: Tímea Molnárová 031 / 789 93 14
      • 925 07 Mostová 210 Slovakia
      • 37840576
      • Mgr. Ladislav Papp +421 908 684 600
      • Izabela Szalayová 0904 865 302 Az iskolai étkezde IBAN száma: SK04 0200 0000 3500 1143 2132
    • Bejelentkezés